Gyors időpont – Nyugodt légkör

SOSMRI Gyors időpont – Nyugodt légkör

Zita számára édesanyja keresett MRI vizsgálatot, ahol az egyik szempont  – a kellő mennyiségű információ mellett – a lehető legkorábbi, gyors időpont volt. Zita édesanyja a honlapon minden tájékoztatást megtalált, így hozzánk fordult időpontért. Zita korábban nem vett még részt haszonló vizsgálaton, de az itt tapasztaltak pozitív benyomást tettek rá: „… teljes mértékben, meg is lepődtem mennyire kedvesek és segítőkészek voltak a dolgozók”.

Zita kiemelte, hogy a központ dolgozói véleménye szerint nagyon komolyan veszik a koronavírus miatti fokozott előírásokat és örömmel tapasztalta, hogy mindenki szabályosan hordja a maszkokat az épület egyes pontjain, illetve a kézfertőtlenítők is jó látható helyen vannak kihelyezve. A központ környezete is megnyugtató volt Zita számára, elmondása alapján ugyanis: „Nagyon szép, rendezett és tiszta volt, a berendezés is tiszta volt, nem volt olyan érzésem, hogy egy kórházba kell bemennem és milyen ingerek fognak érni.”

Elmondása alapján Zita szívesen ajánlaná másoknak is az SOS MRI Központ szolgáltatásait, illetve –nyugodt szívvel fordul újra hozzánk, illetve veszi majd igénybe a CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai központ egyéb szolgáltatásait is – ha úgy alakul.

Bízunk benne, hogy a hozzánk fordulók nagy része hasonlóan vélekedik szolgáltatásainkról és – szükség esetén – szívesen választanak minket vizsgálataik elvégzéséhez.

Amennyiben Ön is szívesen megosztaná tapasztalatait az SOS MRI Központban tett látogatásáról küldje el észrevételeit Facebook oldalunkon keresztül. További véleményekért és érdekes tartalmakért látogasson el blogunkra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük